Előzmények:
Idén is szerettem volna egy olyan túrát, aminek a teljesítése kihívás, ugyanakkor egyben nyaralás is. A Quick Bite! a Seven Serpents rövidített változata.
Szerző: Blue-Wanderer
Idén is szerettem volna egy olyan túrát, aminek a teljesítése kihívás, ugyanakkor egyben nyaralás is. A Quick Bite! a Seven Serpents rövidített változata.
2019-ben ez volt az első verseny, amin az új 29er montit teszteltem. Dupla körre neveztem be, sajnos nem sikerült befejezni.
Az éjjeli Balatonkör után tervbe volt, hogy az ismerősömmel megcsináljuk ezt a túrát is. Volt egy szervezett túrakiírás október elsejére.
Már évek óta szerettem volna bejárni ezt a túraútvonalat. Az Alpok egyik legszebb kerékpáros útvonalaként emlegetik. Talán ez az út biztosítja a legkönnyebb átkelést az Alpokon.
Haverom ötlete volt az éjjeli balatonkör. Mivel eléggé elfoglalt voltam nyáron, korábban nem igazán volt lehetőség rá. Ez is kvázi a véletlennek volt köszönhető.
Sajnos a Mátra Maraton megszűnését követően a legnehezebb hazai maraton cím a Bükk Maratonhoz került (legalábbis nálam). Nem volt kérdés, hogy ott a helyem, méghozzá a legnagyobb kihívást jelentő hosszú távon (77 km, 2000 m szint).
A tavalyi túra után idén is próbára szerettem volna magam tenni. Nem örültem annak, hogy ilyen korai időpontra tették a túrát.
Nem kimondottan készültem idén ilyen rövid es intenzív távra. A hétvége célja a sorozat terhelés, hogy a Divide előtt szokja a testem a törődést.