Először Bécs környéki túraútvonalakat néztem. Aztán eszembe jutott, hogy kb. 1 éve tettem egy remek kirándukást a Baden mellett magasodó Lindkogelre. A konkrét csúcsot akkor nem értem el, így gondoltam ma megejtem ezt a Hoher Lindkogel (834 m) kirándulást Bad Vöslau vasútállomásáról kiindulva. A reggeli vonatra várakozván nem igazán fáztam, mert ahogy megvettem a jegyet, jött is a vonat. Korai indulást tűztem ki, hogy bőven legyen elég nappali fény.

 

Három részre osztanám a túrát.
Az 1) amolyan transzfer. A Beethovenweg illetve Sonnenweg havas útjait (ld. fenti kép) tapostam, ami hű volt a nevéhez, mert szikrázó napsütés volt. Hiányoltam a napszemüveget. Hogy ne legyen nyári érzése az embernek, időnként azért a pofájába kapta az erős, hideg szelet.

 

A 2) rész maga a hegyre fel és lemenetel volt. A emelkedő elején volt a túra első látványossága (ruine Merkenstein). Az út első része sima széles erdészeti út volt, ami átment egy meredekebb turistaútba. A hegycsúcson (834 m) nem sokat időztem, mert hideg volt és a szél sem volt kímélő. Az ivózsákom csöve neoprén ruhába van bugyolálva, viszont a szipóka szapadon állt. Ivás előtt a kabátomba kellett bújtatnom, mert egy képződő jéggolyó gyakran megakadályozta az ivást.  A sárga jelzésen nagyon jól esett lecaflatni a hegyről.

 

A túra befejező 3) szakasza a folyó menti sétány volt. Épp setétedéskor sikerült beérni a városba, szóval ma jól kalkuláltam az idővel. Rauhenstein várának romjait pont a nap utolsó fénysugaraiban sikerült lencsevégre kapni. 

A várat a 12. században építették. Az idők folyamán többször lerombolták és ujjáépítették. Ma már csak a vár falmaradványai és a 20 méter magas tornya áll. Feladata a középkorban a Helenental védelme volt. 2017-ben fagyás következtében statikailag meggyengült. Jelenleg a váron javítási munkákat végeznek, amire a város 400.000€ büdzsét szabott ki.

 

Merkenstein romjai:

A vár története távolra nyúlik vissza. 1141-1314 között a Merkensteiner család tulajdona volt. A következő évszázadokban többször gazdát cserélt. Érdekesség, hogy 1486-1490 között Mátyás Király kezében is volt. 1683-ban a törökök bevették és lerombolták az akkor éppen Dietrichstein gróf fennhatósága alá tartozó várat. 

 

Természetesen a várral való fényképezkedés sem maradhatott el

 

A csúcson gyerekek, illetve szülők nyüstölték a szánkóikat

 

Rauhenstein romjai

 

A hegyen remek kilátás nyílik a környező csúcsokra

 

Baden környéke remek turistautakkal várja a kirándulókat

 

Friss hóban különösen jó érzés kirándulást szervezni

 

Leave a Reply