Helyszín és időpont:

Varbói-tó, 2022.06.12. Vasárnap

Előzmények:

Sikerült olyan szállást találni, ahol nem értettem, mi van az étlapon. A reggeli ezzel szemben nagyon is barátságos volt. Svédasztalos reggeli szerény személyemnek, csupasárgával és kvázi egyedül. Az ilyen romantikus reggeleket kedvelem. Nem kell osztozkodni senkivel.

Felszerelés:

A Crosskovácsin bejáratott felszerelés változatlan maradt.

Taktika:

A sorozatterhelés és élvezni a versenyt.

Élménybeszámoló:

A pálya szöges ellentétben állt a szombati maraton pályájával. Az útvonal sokkal vadabb volt, szántóföldek, legelők között ment az útvonal. Term. jó pár rövidebb /közepes hosszúságú koptatóval tarkítva. A kálvária dombnál kezdődött a kálváriám. Tolós volt az eleje, a csúcsnál meg eltévedtem egy félreérthetően kirakott szalag miatt. Az incidenst feledtették valamelyest a high speed lejtők. A nyomvályúk miatt azért oda kellett figyelni, hogy mit mennyivel vesz be az ember. A céltól nem messze például elkaptam valami gödröt. A lábam berugózott, a nyereg pedig fenékbe billentett. El is állítódott, de a célig már nem volt értelme foglalkozni vele. Meg kedvem sem volt megállni, mert bizony a hőmérséklet ezen a napon már meghaladta a 30 °C-ot. Ennél fogva ma már muszáj volt igénybe vennem a frissítőpontokat. Volt egy érdekes, amit még talán nem is láttam versenyen. Ernyő alá kitéve egy nagy folyadéktartály, és önkiszolgáló volt, nekem kellett megcsapolni. Meg is mentette a bőröm. Ha valaki szeret főni a napon az megtalálta a versenyét.

Konklúzió:

Volt pár pocsolya, sáros szakasz a sárgumi néha jól jött. A verseny végére viszont nagyon hiányzott a vastagabb külső által kínált plusz kényelem. Sokban hasonlított a verseny a régen Zalában megrendezett Tekenye mtb versenyre. Remek a kilátás a Bükkre és a környező hegyekre. Szerintem minden adott hozzá, hogy a jövőben egy nagyobb versennyé nője ki magát a rendezvény.

Ha jól tudom a térségben ezen a napon két másik versenyt is megrendeztek. Jó, hogy ennyi új kezdeményezés van, de szerintem kevesebb, de népszerűbb versenyekre kellene törekedni. Az eltévedés nélkül jobb lett volna, de mire a szervezők megosztották az útvonalat, már nem voltam számítógép közelben. Nem értem miért olyan titkos dolog ez. Már versenykiírásnál ott kéne lennie.

Ajánlás:

Kezdő maratonistáknak nagyon jó választás. Csalóka azonban ez a táv, mert bizony a hőségnek és az emelkedőknek „hála” könnyen túlvállalhatja magát az ember. Bizonytalanoknak inkább a félmaraton javallott.

Videó:

Készült videó is a túráról.

 

Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments