Előzmények:

2019-ben ez volt az első verseny, amin az új 29er montit teszteltem. Dupla körre neveztem be, sajnos nem sikerült befejezni. Az első körben defektet kaptam, amit javítás után újabb követett. Azóta tubelesst hajtok és nem volt semmi hasonló problémám. Mivel a hosszá távú Top Maraton sorozatot már megcsináltam, ezért új célok/kihívások után nézelődtem. Idén is szeretném végigtekerni a versenysorozat egyes állomásait (Zselic, Crosskovácsi, Bükk), azzal a könnyítéssel – illetve nézőpont kérdése – nehezítéssel, hogy merev villával állok rajthoz. Egy 50 km-es távon már teszteltem így bicót és a nyaktörő lejtőket kivéve nagyon jónak tűnt.

Helyszín és időpont:

Ropolypuszta

2023.04.22. Szombat

 

Felszerelés:

Specialized Epic HT rigid (majdnem full rigid, de a dropperre a fenekem és egyéb testrészeim igényt tartanak). Camelbakban 2l víz, hogy minél kevesebbszer kelljen verseny közben megállni. Szokásos biztonsági felszerelés). müzli/proteinszeletek.

Taktika:

Így év elején a cél a 6 órán belüli idő elérése.

Élménybeszámoló:

Reggeli autós zötykölődés után (említetettem már a zalai utak állapotát?) épségben elértem a rajt helyszínét. 2 fokban elindulni nem volt túl bizalomgerjesztő, a rajthoz közeledve már alakult a hőmérséklet. Sajnos ez még tovább emelkedett. Idén még nem tekertem rövid szerkóban, szóval garantált volt a megfövés.

A pálya két körből állt (nyolcas alak), szóval az ember kétszer haladt át a rajt területén. Az első kör atomszívás volt. A talaj felső része már megszáradt, de az alatta lévő rész nem. Síkon megállt a bringa, ha nem tekertem. Spíker meg azt mondta, hogy gyors a pálya. Egészségére! A második kör jobban az ínyemre való volt. Kevesebb, de hosszabb emelkedők és kevésbé volt szivacsszerű a talaj. A végén lévo trailszerű ösvény tetszett. Manapság gyakran megyek ilyeneken és öröm volt látni mások ügyetlenkedését. A pálya nagyon durván ütött. Rigiddel a csukló és a fenék is kapott és alighanem ezt az új nyerget nem fogom többet bringán látni.

2,5 kör fért bele, a szintidő túl szigorú volt. Amúgy sem kívánták már a lábaim a maradékot. Szerintem ez volt eddig a legnehezebb top maratonom, pedig egy 6 órás esős Balaton Maraton is befigyelt. A videózás nem igazán jött össze. Egyrészt nem túl látványos a pálya, másrészt nem voltam olyan fizikumban, hogy versenyzés közben videózzam is.

Folyt. Köv Osztrákiában.

 

 

 

 

Konklúzió:

Összességében remek verseny volt, de maga a szintidő még kedvező talajviszonyok és időjárás mellett is szűkös. Valószínűleg a jövőben nem fogok ezen hosszú távon indulni.

Ajánlás:

Bárkinek, aki a természet lágy ölén, némi iszappakolással egybekötött, térerő nélküli rekreációt kedveli.

 

 

Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments