Előzmények

Aprón böngészgetve találtam ezt a kihagyhatatlan ajánlatot. Ugyan semmilyen szinten nem tartom mgam hardcore downhill montisnak, mégis évek óta követem a világkupákat. A kerékpársportnak valószínűleg ez a leglátványosabb ágazata. Hajmeresztő lejtők, sebesség, terepakadályok. Adrenalinfröccs a javából. Az osztrák trail centereket szemügyre véve kiderült, hogy nem csak profik, hanem gyerekek, családok és mindenféle más ember is használja ezeket a pályákat. Ha a kerékpározásból kivesszük a szenvedést okozó felfeléket, akkor kvázi csak az örömteli rész marad vissza. S érdekelt, hogy vajon össze tudok-e rakni egy ilyen komplikált tűnő bringát.

Tapasztalataim alapján a downhill több hátulütője is van. A downhillben nincs belépő kategória. Lehet választani, hogy drága, vagy drágább alkatrészekkel szereljük a bringánkat. Természetesen szokásomhoz híven próbáltam minimalizálni a költségeket. A második negatívum az, hogy egy ilyen bringa komoly infrastruktúrát igényel. El kell jutni valahogy a hegy lábához, majd valahogy el kell jutni a hegytetőre, hogy elkezdődhessen a felhőtlen bringázás. Ugyanúgy lehet kerékpározni egy downhill bringával is, mint egy simával. Csak, hogy a közel kétszeres súly és a felfüggesztés rugózása minden pedálfordulatnál tetemes energiát nyel el. Síkon az agresszív mintázatú külsők fogják meg az embert, 5%-os emelkedőn pedig az országúti sor áttétele fogy el. Gyakran még gyalog sem egyszerű feljutni a hegyre. Az összes bringatípus közül talán ez a leghaszontalanabb. A bringa minden egyes porcikáját arra hegyezték ki, hogy lejtőkön teljesítsen jól.

A vézna merevváz után anno meglepődtem a vaskos csövekből épített Stumpjumper trail vázán. A dimenziók ennél a downhill váznál még legalább egy nagyságrenddel nagyobbak. A váz fő forgáspontja tekintélyes méretű. A váz teljesen alumínium, rugóstaggal együtt 5,2 kg-ot nyom latba. A tag emlékeim szerint 0,8-0,9 kg-os, szóval a váz bőven 4 kiló felett van. 241×76 méretű rugóstagot fogad, ami 210 mm mozgást eredményez. A váz 27,5″ kerekekkel kompatiblis, de lehetséges 26″ kerekekkel is szerelni. Mivel én igényt tartottam a nagyobb biztonságérzetet nyújtó 29er kerékre, a vázat mulletként építettem fel.

Alkatrészek kiválasztásánál elsősorban a dizájnt, a funkcionalitást, a leárazást, az elérhetőséget, az árat, a minőségi kategóriát és nem utolsó sorban a későbbi eladhatóságot vettem figyelembe. 

Az alkatrészek kiválaszátásánál a legfontosabb szempontok az ár, elérhetőség, új(szerű) állapot és funkcionalitás volt. Az ár/érték arányra is igyekeztem figyelni. Bírom a youtube és társain fellelhető Dream Build kerékpárvideókat, amin a csávó negyed óra alatt összetákol egy kerékpárt. Profi szerelőként lehetséges lenne néhány óra alatt befejezni a munkát. Amatőrként viszont inkább mondanám hetek/hónapok munkájának. A legidőigényesebb művelet az alkatrészek összeszedegetése. Használt, új, kerékpárboltok, webshopok? Ez egy hosszadalmas kutatómunka. Én excel táblát vezetek, hogy tudjam mi, hol, mennyi. Ráadásul a kerékpáripar tele van fura szabványokkal. Ember legyen a talpán aki kiismeri magát az alkatrészek kompatibilitásánál.

Teleszkóp

A teleszkóp tulajdonképpen adta magát. Mindenképp szervizbarát, tekercsrugós villát szerettem volna bele. A súly nem volt szempont az építés során. Fontos volt viszont, hogy 26/27,5/29 kompatibilis legyen. A befutó a Manitou Dorado Comp változata lett. Bécsben vettem használtan, de újszerű állapotban, kiegészítőkkel. Hátul FOX Factory DHX2 van 400-as narancs rugóval.

Kerekek

Mullet felépítés révén kerékszett vétel nem jöhetett szóba. Az első kereket német aprón találtam, Dt Swiss EX471 felni, Hope Pro 4 agy nulla kilóméteresen.

A hátsó kereket Bécsben vettem. Egy Furious 12×150 hátsó kerekéről van szó. A célnak szerintem megfelel, s szintén nulla kilóméteres volt.

Külsők

Itt elsősorban az ár játszott szerepet. Előre a Schwalbe Magic Mary-t néztem ki 2,35″ méretben. Hátulra dettó, csak a 27,5″ változatát. Acélsodronyos, Bike Park Edition névre hallgatnak. Kőnehezek, nehezen szerelhetőek, de remélem tartósak lesznek.

Kormány

A FUNN Full On 31.8 narancs színű kormányán akadt meg a szemem. Gondoltam remekül fog illeni a váz zöld/narancs színvilágához. 750 mm-re lett elvágva. Az ennél szélesebb kormányok balesetveszélyesek az erdőben.

 

Stucni

Downhill villára Direct Mount stucnit illik tenni. A mullet setup miatt csökkent reachet ellensúlyozandóan a 63 mm-es Reverse Black One lett a befutó.

Markolat

Pár bikepark kör után elég durvának ítéltem a noname markolatokat. Black Friday keretében olcsóbban lehetett hozzájutni az Ergon GD1 narancs színű, direkt downhill felhasználsra szánt markolatához.

Fékek

Onnan jön, ahonnan az első kerék is. Jókat olvastam a Shimano M7120 négydugattyús fékéről. Bár a kalkuláltnál drágább volt, úgy döntöttem nem spórolok a fékeken. Elöl-hátul 203 mm-es Galfer tárcsák forognak.

Nyeregcső

Megtetszett az SDG Duster Shibuya stílusú nyerge. Igen ám, de ez I-Beam típusú volt, amiről eddig nem is hallottam. Ehhez speckó nyeregcsőre is szükség van. Szerencsére találtam az aprón volt eladósorban egy vágatlan nyereg. A nyeregcső hossza kompromisszumos, ha tekerni is akar az ember.

Nyereg

Ld. előző pont.

Meghajtás

Ezzel kicsit befürödtem. Bécsben vettem egy Descendant hajtókart, viszont nem volt elég hosszú a tengelye. E13 LG1 DH lett helyette. A hajtókarja viszont súrolta a láncvillát. Kellett ügyeskedni távtartókkal.

Kazetta

A váltószetthez kaptam egy 11-24T racsnit. Tetszik, hogy van egy műanyag védője, hogy ne essen be a lánc a küllők közé.

Lánc

A Box váltó közönséges 11 sebességes lánccal kompatibilis. Valamilyen SRAM láncot tettem fel. Jóval olcsóbb láncai vannak, mint a Shimanonak.

Láncterelő

A design és ár alapján egy Mozartt AM/enduro láncterelő mellett döntöttem. Nem tudom mennyire van szükség rá a modern váltóknál, de ártani nem árt.

Hátsó váltó

Figyelmes lettem egy bécsi hirdetésre, amiben kedvező árú, 7 sebis váltószett volt. Nyitott vagyok az újdonságokra, így a BOX 7 sebességes váltója került a gépre.

Váltókar

Box váltókar, ami minőségben nem tűnik rosszabbnak a SRAM NX-nél, árfekvésben pedig határozottan kedvezőbb. Jól működik.

A predátor természetes élőhelyén

Hohe Wand Wiese

Összeszerelés

Ha már minden alkotó elem adott, és van az embernek egy teljes hétvégéje, sok türelme és kedve, akkor neki lehet állni a legózásnak. Én a következő műveletlistát szoktam általában követni.

 

1 Váz kicsomagolása
2 Nyeregcsőbilincs felrakása
3 Nyeregcső betevése, nyereg felszerelése
4 Kormánycsapágy bepréselése
5 Teleszkóp betevése
6 Stucni, kormány felrakása
7 “Pilótafülke” elrendezése
8 Vezetékelés (fékek, váltó)
9 Középcsapágy bepréselése
10 Bashguard felcsavarozása
11 Hajtókar felszerelése
13 Hátsó váltó felszerelése
14 Kerekek gumizása
15 Tárcsafékek felcsavarozása
16 Racsni felrakása
17 Kerék helyére illesztése
18 Lánc felrakása és méretre vágása (rugóstag kiszerelt állapotában)
19 Bashguard és váltó beállítása
20 Fék(ek) légtelenítése
21 Markolat feltevése
22 Pedálok felrakása gumigyűrűvel
23 Vázvédő matricák felragasztása
24 SAG, csillapítás beállítása teleszkópokon
25 Tesztkör

Rutinból termélszetesen gyorsan végig lehet haladni a fenti lépéseken. Ha viszont a problémákat (nincs csavar, hiányzik ez, az, rossz az adapter, célszerszám hiánya) is belevesszük az egyenletbe, korántsem olyan egyszerű a dolog. Ráadásul én még fotó/videódokumentációt is szoktam készíteni az építésről. Ennél a bringánál inkább fotózgattam, mintsem videóztam. A duplavállas teleszkóp felrakása bonyolultabb, de nem ördögtől való. Jóval több rögzítő csavar található rajta, mint egy hagyományos villán. A fékek, váltó beállítása zökkenőmentesen történt. A legnehezebb rész egyértelműen a külsők felrakása volt. Napokig fájtak utána az ujjaim. A 29er kerék miatt meglehetősen chopperes érzetet keltett a bringa. Ezt ellensúlyozandó a nulla fokos csapágycsészék helyére +2 fokosat tettem. Meglepően sokat javított a bringa kezelhetőségén. A pedáljaim gyakran leértek bringázás során, így a hátsó rugústag szervize után a flipchipet megfordítva nyertem 10 mm-t. A villán külön állatható a bottom out, amit próbáltam összehasongolni a hátsó rugóstaggal. Bizony, alkalmanként a 200+ mm is elfogy. A tárcsafék adapterem egy fokkal szintén kisebbnek bizonyult a kelleténél. Egy ideig dupla adapterrel mentem, majd megérkezett az IS-PM +63-as, ami már passzolt a vázhoz. Elöl natív 203 mm van, ott nem volt bonyolult a szerelés.

 

Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments