- 360 km-es össztáv
- 40 °C-os hőség
- 4 érintett megye
- 3 szakasz
- 2 nap
- 1 rejtőzködő balaton
- Fél csomag sótabletta
- Megszámlálhatatlanul sok kulacstöltés
ELŐZMÉNYEK
Tavaly a zalaegerszegi Greenzone kerékpárboltban hallottam először a Hungarian Divide túráról. 2017-ben teljesítettem az XCU versenysorozatot. XCO, és maraton versenyeken is viszonylag lassú vagyok. Az ilyen hosszabb jellegű események egy fokkal jobban fekszenek. Szeretem a monoton kerékpározást és az erdei ösvényeket, valamint mászásokat. Így felkeltette az érdeklődésem ez a bikepacking mozgalom. Term. mint minden más versenyen, itt is vannak nálam elvetemültebbek és gyorsabbak. Túlzottan izzadós típus vagyok, és nem bírok alvás nélkül hosszabb távokat megtenni. Van egy versenyzői, és turista énem énem is. Alapvetően nem egymással versenyeznek, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást. Covid időkben inkább ez utóbbi aktív.
A jópár balatoni túrát csináltam már az utóbbi években. Volt egy napos tókerülés Veszprémből indulva, 16 kg-os montival (csomagok nélkül). 250 km, és mintegy 15 órás menet volt. Volt két napos tókerülés koncertekkel egybeszőtt pihenőnappal. Meg volt 3 napos társas tókerülő utam is. Országúti kerékpárral sokkal könnyebb teljesíteni a Balaton-kört, mint egy ólomsúlyban lévő bringával. A sportértéke természetesen így is adott, hiszen a gubbasztó pozíciót hosszú órákig kell tartani. De még síkon is lehet rajta pihenni. Társaságban meg a szélárnyék előnyeiből is profitálni lehet.
A Balaton Bike Derby-t amolyan extra Balaton-körnek nevezném. Egyedül indulva teljesítményorientált esemény, társaságban meg egy sportos bringás hétvége. Ne legyenek illúziók: minden résztvevő kutya fáradt lesz a végére.
Az első nap
A túrán/versenyen a rajtnál éreztem magam jó formában. Keszthelyi hegységig spórolós-videózgatós-bár haladós tempóban mentem. Mindig az út széli kék kutakra vadásztam. A meleg miatt éreztem, hogy nagy szükség van a teli tartalékkulacsra a mez-zsebben.
Nem ismerem a gravel/cross bringákat, de le a kalappal a riderek előtt. Sok montis rész volt, főleg az út elején, ahol számomra rejtély hogy mentek fel/át vékony kerekeken. Volt némi erő/kitartás a combokban.
A második 120 km a déli parton felejtős kategória. Sem én, sem a bringa nem élvezte. Keszthely-Kisbalaton között zéró árnyék, meleg, fülledt levegő. Utána bivalyrezervátumnál végeláthatatlan nyom, rastogó kavicsmező, ami az autóút melletti döcögőbe csapott át. Szinte teljesen sík volt, nem lehetett rajta pihenni. Az izzadtság és a nyereg ki is kezdte a hátsóm. A tenyér, váll, nyak is érzékeny területté váltak.
Volt egy vadászterület Fonyódnál, ami amolyan checkpointként szolgált. Kicsit teperni kellett hozzá, de jó motivációt adott a nem-megálláshoz. Egyébként az éttermek meg a pincészetek hívogatóak voltak. Fonyódra beérve egy emelkedő tetén elforrt az agyvizem. Szerencsére volt ott egy kis büfé és csont nélkül megittam 1 liter fröccsöt. Meg fél csomag sós mogyorót.
Miután betelt a kamerám, megálltam párszor fotózni telefonnal. Meg amikor már nagyon fájt a nyereg, akkor alibi pisiszüneteket iktattam be. A meleg ez utóbbiból nem volt sok. Naplementénél egy faluban még meggyet csemegézni is megálltam egy ház előtt. Kellemesen keserű volt.
Az este a Kőröshegy környéki betonteknőkben ért utól. A fonyodi víztartalékaim kimerülőben voltak, így odamentem az első házhoz, ahol mozgást láttam. Megkínáltak vízzel… sörrel… grillezett hússal… jeges Whiskyvel… és végül szállással. A gyerekeik nem voltak otthon, így egy éjszakára be tudtak fogadni egy másik, bár nagyobb gyereket.
A Kéthelyi-patak döcögős útja a montinak kedvezett
A nap, a por, és a lógó nyelv a teljes túrára jellemző volt
Kitartóan üldöztem az egyre nyúló társamat
A Balaton napsütésben
Like an Oasis in the Desert, this bungalow shone in the Fonyód Highlands
Amikor a víz önmagában már nem elég…
Az második nap
Ultrás napután nem nagyon szoktam bringára ülni, de ma elintézetlen dolgom akadt. Még várt rám egy kellemes hosszútávú maraton (100 km). 9 után tudtam elindulni. Rögtön 1-2 meredekebb dombbal kezdtem. Nagyjából 15 km kellett, mire bemelegedtek a még ép izmaim. Fogalmam sem volt, hogy fogok még 85 km-t megtenni, mikor a nyergen alig találtam kényelmes pozíciót.
A dombtetőn szép kilátás nyílt a viaduktra. Az este csak a sziluettjét és a pirosan fénylő lámpáit láttam.
Indulás óta folyamatosan találkoztam sorstársakkal. Poroszkáltak felfelé, többnyire lassan, magányosan. A tempóm megmaradt tegnapról, így szépen “levadásztam” őket. Sőt, jobb is volt, hogy már nem fájt annyira a bal vádlim. Aztán egyre melegebb lett. Nem voltam mindig biztos abban, hogy elérem a következő települést. Ugyanúgy fogytak a kulacsok, mint tegnap. Enyingnél kifosztottam egy pékséget és azzal az energiával elég sokáig elvoltam.
Párszor elküldtem (még) melegebb éghajlatni az autósokat. Kicsit elkapott a versenyláz és forgalmas útkereszteződéseknél nem esett jól a tűző napon ácsorogni.
Fazit
Utoljára 4 éve ultráztam terepen. Technikai probléma nem volt (a betelt memóriakártya, és a feltehetőleg lemerült pedálfordulatmérnőn kívül) végig biztonságosan közlekedtem, hogy ne legyen semmi baj. Fast Trak külsők nagyon jók voltak ezen a poros, kavicsos talajon. Egyszer nem csúsztam meg velük, pedig 2,5 baron mentem. 29er kerekek felérnek egy tankkal. Nem nagyon számít mi van előtte, át fog menni rajta. A kormánytáska párszor elállította a teló preload tekerentyűt (plusz több SAG kéne), meg a túlpakolt váztáska egy kicsit “megégette” a lábam. Ilyen hosszú utaknál ergo markolat, karbon/rugózó nyeregcső, kormányszarv szerintem elengedhetetlen. Plusz kamerát nem célszerű sisakra szerelni, mert jobban megviseli a nyakizmokat. Meg olyan póló sem ártana legközelebb, ami alatt nem ég le a vállam/hátam.
Megj: A veszpremi nosztalgikus erzes is megvolt az egyetemi idoszakban jart utakon.
A nap egyik fénypontja: a plüss banán
A viadukt nappali köntösben
Poros utak és szikrázó napsütés
Naptej, izzadság és por megfelelő arányú keveréke
